Digitális évkönyv
    2018. december 16-án az 5/2 osztály tanulói hoki mérkőzésre látogattak el, ahol osztályuk elnökének Kuntić Davidnak szurkoltak, aki egyben a hokicsapat kapitánya is. A Junior Jégkorongliga (JHL) turnéjának keretein belül 8 csapat mérte össze erejét. A csapatok Horvátországból, Bosznia és Hercegovinából, Újvidékről és Szabadkáról érkeztek. Mindhárom győzelmet a HK Spartak szerezte meg. ... még több
    Iskolánk zenekara december 15-én Magyarországon, a bácsalmási Kultúrközpontban lépett fel. A teltházban Tamás Sándor karmester vezetésével a karácsonyi koncerten szerepelt a zenekar, valamint utána vendég volt az "Ízletes Bácska" egyesület vacsoráján is. A zenekar egy órás műsort adott elő, mindegyik számot nagy tapsvihar követte. Diákok, tanárok, szülők és az iskola barátai ez ... még több
    Tanulóink igen aktívak a német nyelvtanulásban is, amióta a Goethe-Intézet, a Partneriskolák német nyelvoktatása (PASCH) program keretein belül, kiválasztotta a mi iskolánkat is. Az együttműködés pozitív hatásait tanulóink is megtapasztalhatták, amikor december 14-én meglátogatták Belgrádban a Goethe-Intézetet. Egy közös programban is részt vettek a többi PASCH-iskola tagjaival, melynek ... még több
    2018. december 5-én Kragujevácban a Park Sportközpontban tartották meg az Országos Bajnokságot az általános és középiskolai diákok részére. Iskolánkat Kiš Alen képviselte az 5/2-es osztályból. Alen 50 méteres pillangóúszásban a 6. legjobb helyett érte el Szerbia szintjén.Gratulálunk neki is és a felkészítő tanárának ... még több
    2018.december 1-jén újra megrendezésre került a már hagyományossá vált Himnusz es Szózat szavalóverseny, melyet az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervez. Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek. Kopasz Réka 7.c osztályos tanuló 3.helyezést ért el. Felkészítő tanára Radaković Huszta Orsolya.  Szalai Anett 7.b osztályos tanuló  különdíjban részesült. Felkészítő ... még több
    Tanulóink az iskolán kívül is igen aktívak, mert különféle edzésekre járnak és szabadidejükben sportolnak.  Ezekben az aktivitásokban tanulóink igen sikeresek is. Gábor Krisztián 3a osztályos diák 2. és 3. helyezést ért el a nyári és őszi belföldi teniszbajnokságon; Hegedűs Adrián 3a osztályos tanuló ezüstérmes lett a 2018-as Vajdasági Vizilabda-bajnokságon; Horvát Edvárd  ... még több
    Monda mondó és –olvasó versenyt  tartottak a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központban 2018.11.11-én.Mátyás király emlékév keretén belül a versenyző diákok először egy szabadon választott mondát adtak elő, majd a helyszínen kapott mondát olvastak fel, elegendő felkészülési idő után. Iskolánk tanulói: Dudás Árpád 1. helyezett lett a  4-5. osztályosok körében, és ... még több
    Az Észak-bácskai magyar pedagógusok egyesülete a Honismereti versenyt évente szervezi.A  rendezvényt 10. alkalommal is a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában szervezték meg, november 24-én. A XXIII. Kárpát-medencei szintű versenyen 5 ország diákjai, csapatai mérték össze tudásukat. A vajdasági csapatokon kívül Szlovákiából (Érsekújvár), Romániából (Temesvár), ... még több
    A Zorka Helyi Közösség aktív tagjai  nyáron  jótékonysági lángosfesztivált szerveztek. Az összegyűlt pénzadományból taneszközöket vásároltak, melyekkel a Szalai iskola rászoruló diákjait támogatták. Iskolánk hálás ezért a segítségért a Helyi Közösségnek, amely minden évben e program keretein belül boldogságot szerez tanulóinknak. ... még több
    Iskolánkban november 13-17-e között sporthét volt, melynek keretein belül röplabdában  futballban  mértettek meg egymással a felsős diákok, a legjobb futók pedig futóversenyre mentek a Kiserdőbe. Az alsós tagozatok is sportoltak ezen a ... még több
<<       >>