Német nyelv és Kultúra napja 2017
<< Povratak

Ebben az évben is megünnepeltük  a Német nyelv és Kultúra Napját és megmutattuk, hogyan tanuljuk a német nyelvet és mennyire ismerjüka német kultúrát. Október 6-án iskolánk tornatermében 12 csoportban (összesen 96-an) mérték össze fölsős tanulóink tudásukat német nyelvből egy igen érdekes kvíz keretein belül, melynek ötletgazdái Urbán Margit Mária, Kokić Deli Zsuzsanna és Bajusz Anikó voltak. Az alsós diákokat Ilija Klaudia készítette fel, ők énekeltek és táncoltak. A műsort iskolánk németországi volontőre Ester Hausman vezette, a zsűriben pedig a Kulterweit szervezet tagjai valamint Molnár Szilvai (Svetozar Marković Gimnázium tanára), Stefan Fuks (mentor) és Ivan Ostrogonac (Diákparlament elnöke) foglaltak helyet. A tanulóknak a kvíz keretein belül 60 kérdésre kellett németül válaszolniuk különböző témakörökből. Tanulóink felkészültségét mi sem bizonyíthatná jobban mint az, hogy az elérhető 600 pontból az első helyen végzett csoportnak 510 pontja lett. A dobogós helyeken végzett csoportok németországi édességet és oklevelet kaptak, a többiek pedig egy füzettel gazdagodtak. A kvízt, mely azt mutatta be, hogyan tanulnak iskolánkban a diákok németül, 80 tanuló, tanárok és az Iskolaszék, a Szülők tanácsa valamint a Közigazgatási hivatal képviselői nézhették meg.

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1466479156762700&type=3