Jelmezbál a jövendőbeli elsősökkel
<< Povratak

Tekintsék meg, miképpen töltötték velünk az idejüket a leendő elsőseink, akik szüleikkel ellátogattak a központi intézményünkbe.
Bár a tél úgy döntött, megmutatja számunkra február havában is a fagyos pillantásait, mi viszont biztosan tudjuk, hogy hamarosan helyébe lép a tavasz, ezt a kívánságukat adták át leendő elsőseink kisbarátaiknak és a jelenlegi negyedik osztályos tanulóink számára.
A negyedikeseink számtalan, színes és kreatív arcmaszkot készítettek a jövendőbeli kis elsőseinknek a képzőművészeti óráik keretein belül. Az ajándék maszkok birtokában mindenki körmenet szerűen indult meg a télűzésre és egyben a tavasz csalogatására. Kunyi Bettina testnevelő tanárnő által választott dallamokra egy kisebb táncmulatság alakult ki. Ezt követően Buljovčić Ilona, Irsa Isić és Torma Tünde tanítónők által került bemutatásra a leendő tanulóink számára az iskola épülete és tantermei. Ebből a jeles alkalomból a negyedik osztályos kisdiákjaink üdvözlő műsorral kedveskedtek a részükre. Pedagógusaink pedig zárásként egészséges finom falatokkal vendégelték meg kisvendégeinket, majd végezetül tájékoztató szórólapokat biztosítottak a jelenlévők számára, amelyre a soron következő foglalkozásaink bemutatása és a 2022. március 29-i nyílt nap meghívója került.